Minden szülés más, és legfőképp minden szülés egyedi, szubjektív tapasztalás. Sokunkkal megtörténik, hogy a szülés után a gyermek érkezésének öröme mellett lelkünkben szomorúság és fájdalom van, csalódottság vagy elkeseredettség, ha visszagondolunk szülésünk eseményeire. Másként volt, mint ahogy szerettük volna. Érdemes ilyenkor elindulni belső útjainkon, finoman feltérképezni az érzéseket, számba venni őket és dolgozni velük. Ha így teszünk, lehetőséget adunk magunknak arra, hogy megdolgozva őket, elengedve a nehéz érzéseket megnyílhassunk anyaságunk könnyebb, felszabadultabb és boldogabb tapasztalásai felé.

„… A boldogság madara gyengéden megsimogatta Vangcsiát a szárnyával, és énekelt neki. Vangcsia… most sokkal élesebben látott, mint azelőtt. Minden sebe begyógyult, és erősebbnek érezte magát, mint valaha. A boldogság madara szárított hússal és szárított túróval vendégelte meg, és nektárral itatta, majd visszarepítette a szülőfalujába. Hegytetőn értek földet.

− Mit kívánsz tulajdonképpen? – kérdezte a boldogság madara.

− Meleget és boldogságot, erdőket és virágokat, mezőket és folyókat – felelte Vangcsia.

A madár három halk kiáltást hallatott. Az első kiáltásra előbújt a nap a felhők mögül, s langyos szellő szállt alá az égből. A második kiáltásra erdők borították a hegyeket, virágok bukkantak elő, rigók és pacsirták énekeltek. A harmadik kiáltásra tiszta vizű folyók és zöld mezők tűntek elő, s fehér nyulak táncoltak vidáman a fűben.

Attól a naptól kezdve többet nem szenvedett szükséget annak a vidéknek a népe.”

(A boldogság madara ‒ tibeti mese. Forrás: Boldizsár Ildikó: Életválságok meséi – Mesekalauz útkeresőknek (2016) Magvető Könyvkiadó, Budapest 385. oldal)